Zuhanás az Örökkévalóságba

Kérlek, mondd, hogy még csak álmodom!
Ígérd meg, hogy újból láthatom Õt,
Mint rég- Ugyanúgy él…
Most már minden percem fájni fog?
Ó lomszürke Napként éget a vétkem-
Méreg a vérben, átkom a Létben
Kín a Reményben.

Engedj elmennem!
Itt kell megtennem
Bûnnel bûnhõdhetnék..
Hidd el, próbáltam, de
Én itt nem bírom már
Töröld el az átkom!…

Félek még, de így jobb talán
A szívem csak remél, mégis: élni fáj,
Mert nem vár semmi rám, nem vár senki már
A Fények Földje hív, hajt a vágy…

Fel kellett jönnöm, a felhõk fölé
Itt álmodoztunk, emléked él
Nem kell az álom, semmit sem ér
A toronyházról, lesodor a szél

***

A Sors karjában így jobb talán
A szíve csak remélt, mégis: élni fájt,
Mert nem várt semmi rá, nem várt senki rá
A Fények Földje hívta, és o szállt…
Teste földet ért, nem él tovább
Vére már csak sár,
Egy levél volt a fán.
Mert ez nem toronyház,
Az Életfa, mit látsz
A valóság érzéki csalódás…