Ballada a senki fiáról (ballad of nobody's son)

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég
És hû barátom egy akadt, a köd
Rakott tálak közt kivert az éhség
S halálra fáztam rõtt kályhák elõtt

Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak
S szájam széléig áradt már a sár
Utam mellett a rózsák elpusztultak
S lehelletemtõl megfakult a nyár

Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt

A matrózkocsmák mélyén felzokogtam
Ahogy a temetõkben nevetek
Enyém csak az, amit a sárba dobtam
S mindent megöltem, amit szeretek

A gyõztes ég így fektette rám sátrát
A harmattól kék lett a homlokom
S így kergettem Istent, aki hátrált
S a jövendõt, mely az otthonom

Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
És lábaim között a szél fütyül
Lesz még pénzem, biztosan remélem
Hogy egy nap nékem minden sikerül

(Szóló)

Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt

Csodálom szinte már a napvilágot
Hogy néha még rongyos vállamra süt
Én, ki megjártam mind a hat világot
Megáldva és leköpve mindenütt